Bemutatkozás
Járd be velünk a fővárosi erdőket és próbálj ki egy nagy teljesítményű elektromos off-road rollert, vagy ahogy mi hívjuk, Nitroller. Csoportos városnéző túrákat szervezünk Budapesten belül és kívül egyaránt. Velünk gyorsan és fülig érő szájjal járhatod végig a főváros kilátóit, de ha távolabb merészkednél akár Szentendre vagy a Pilis-tető sem elérhetetlen.
Vállalkozásunk azzal a céllal jött létre, hogy egy újfajta aktív és valóban intenzív sportolási és kikapcsolódási lehetőséget kínáljon, amely egy személyes hobbiból és a világjárványra adott válasz együtteséből született.
Az elektromos rollerek évről évre nagyobb teret hódítanak maguknak, megjelentek a közösségi megosztáson alapuló szolgáltatások és gyakran látni saját rollerrel közlekedőket is. Közben pedig a fejlesztések sem állnak le, pár havonta jelenneg meg újabb modellek, nagyobb hatótávval, komolyabb teljesítménnyel. Így egyre fontosabbá válik ezeknek a használatát és szabályozását mielőbb napirendre tűzni.
A budapesti közlekedési sávok átrendezése csak ráerősített arra, hogy sokkal hatékonyabban lehet megtenni elektromos rollerrel városi távokat, mint autóval. Részben ennek is köszönhetően mi magunk is több évnyi személyes tapasztalattal és több ezer kilométerrel gazdagodtunk a különböző városi rollereket használva.
Elektromos rollerrel a természetben
A fokozatosan begyűrűző világjárvány miatt sokunknak már munkába sem kellett bejárni, karanténok, lezárások és szociális távolságtartások jöttek. Ekkor fogalmazódott meg az igény egy olyan rollerre, amivel ki lehet menni a városból, el lehet menni akár terepre, erdőt járni, hegyet mászni. A választás a Kaabo Mantis Dual-ra esett, egy dupla motoros és dupla lengéscsillapítós, nagy hatótávú túraroller, ami kiemelkedő élményt nyújtott a 2020-as szezonban.
Kiknek ajánljuk:
– Adrenalin függőknek
– Természetjáróknak
– Off-road szerelmeseknek
– Technikai sportok kedvelőinek
– Akik lusták vagy nincs idejük gyalog végigmenni a kiszemelt útvonalon
Megosztani másokkal az élményt:
A téli kényszerpihenőben jött az elhatározás, hogy ezt az hobbit és mással nem pótolható élményt szeretnénk minél szélesebb körben megismertetni. Meggyőződésünk, hogy vannak még rajtunk kívül más adrenalin függők, természetjárók és sportolók, akik szívesen kipróbálnák a hegyre felfelé száguldást.
Korábbi rollereink, a Mantis Dual-ok jól vizsgáztak terepen, az ezekkel szerzett tapasztalatok alapján a flottánk kiválasztásának fő szempontjai így a lehető legnagyobb hatótáv, a kiváló lengéscsillapítás és a megbízható off-road képességek voltak.
Választásunk a Kaabo Wolf Warrior X-re esett. Erről többet itt olvashatsz
Biztonság mindenek felett
Vállalkozásunk működésében kiemelt figyelmet fordítunk a személyes biztonságra. Az erdei rollerezés jó móka de egyben veszélyes is lehet. Mi mindent megteszünk azért, hogy a túráinkon résztvevők épségben térjenek vissza és legközelebb is gondtalanul velünk száguldjanak. Ennek érdekében minden résztvevő biztonsági oktatásban részesül, részükre teljes védőfelszerelést (full-face bukósisak, igény esetén térdvédőt, könyökvédőt és gerincvédőt is) biztosítunk a túra időtartamára. Az egyéni védőfelszereléseket minden használat után, előírásszerűen fertőtlenítjük. Minden túrarésztvevőnket balesetbiztosítás fedez – ennek költségét a túra díja tartalmazza.
Végül de nem utolsó sorban, kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a hobbinknak minimális környezeti terhelés mellett hódoljunk. Nem szemetelünk, az elektromos motoroknak köszönhetően nem csapunk zajt, nem rongálunk miközben óvjuk a környezetünket.
EGYEDI IGÉNYEK?
KÜLÖNLEGES HELYSZÍNEK?
MEGOLDJUK!
Csak töltse ki rövid kérdőívünket,
hamarosan jelentkezünk!
A 2025-ös túrák várhatóan áprilistól indulnak.
Addig is elérhetők az ajándékutalványaink, amelyek április és október között válthatók be.
Találkozzunk jövőre!